Sziasztok! Itt a következő rész! :) Egy hétig most nem leszek, úgyhogy fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb friss, de kommenteket írhattok, megengedem! :D
Wedó pályázatáta küldtem novellát, amit egyébként fel is raktam a másik blogomra. Itt lehet rájuk szavazni: http://wedo1.blogspot.com/ Jó olvasást! :)
Barát vagy Ellenség?
12. fejezet
Az illető hollófekete haja volt a legszembetűnőbb, ugyanis erős kontrasztban volt hófehér bőrével. A szeme – meg sem lepődtem – vérvörösben pompázott és kíváncsian csillogott rám, pillantása nem volt haragos, amiért idehoztak, csupán érdeklődő. Megnyugodtam, hogy akkor talán nem akarnak megölni, de mi van, ha ez csak egy csapda? Vagy ha ő nem is tartozik az uralkodók közé? Még magamban is féltem feltenni a kérdést: mi van, ha az egész egy átverés? Talán ennek a helynek semmi köze nincs a Volturihoz, talán nem is létezik a Volturi – mondjuk a másodikban erősen kételkedtem. Ha jobban belegondolok, Ace csak később mondta, hogy van a Volturinak egy másik székhelye; lehet, hogy ott helyben találta ki. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért mondta azt, hogy a képességem felszabadította, hiszen nincs is képességem; csak azért mondta, hogy kíváncsivá tegyen.
- Ki az ifjú hölgy? – kérdezte a kanapén terpeszkedő szórakozottan, enyhe akcentussal.
- Ő itt Bella – mondta Ace.
- Á, Bella – jött le mellém vigyorogva, mint aki élvezi, amit csinál; uralkodik, és ezért tisztelik -, szép név. Az Isabellából jött?
- Igen – válaszoltam vonakodva. Most ez a behízelgés rész, vagy tényleg ez foglalkoztatja a legjobban?
- Olasz név – jegyezte meg mosolyogva. – Megkérdeztem volna, hogy olasz vagy-e, de annyira nyilvánvaló, hogy nem – húzta el a száját. Kíváncsi lettem volna, hogy miből gondolja ezt, de nem mertem megkérdezni. – Az én nevem is olasz, de én az is vagyok – jelentette ki, mint aki meg van sértődve, hogy egy amerikainak hogy lehet olasz neve. – Sebastiano. De egyébként én jobban szeretem amerikaiasítva használni: Sebastian.
Nem tudtam követni; most akkor olaszpárti vagy Amerikát bírja jobban? Vagy csak szórakozik? Mellesleg Ace azt mondta, az uralkodók nevei Aro, Caius és Marcus, viszont az övé még csak nem is hasonlított egyikre sem. Megráztam a fejem, mert inkább nem is akartam gondolkozni azon, hogy ki mond igazat és ki nem, illetve azon, hogy ez a Sebastian miket mondott – egyébként is épp folytatta.
- Szólíts Sebastiannak, Bella. – Talán csak húzza az időt? – Ace, miért hoztad ide?
- Mert el tudtam neki mondani mindent – mondta, de mintha Sebastian nem értette volna; valószínűleg nem hitte, hogy a képességén lehetnek lyukak. – Mindent – hangsúlyozta Ace, és amikor az uralkodó megértette, a szeme megvillant.
- Ez meg hogy lehet? – kérdezte hitetlenkedve. – Hiszen, amikor elmentél, szokás szerinte leblokkoltam a gondolataidat, nem?
- Éppen ez az! Mégis el tudtam neki mondani mindent.
- Bella, mi a képességed?
- Nincs képességem – mondtam.
Odasétált Ace-hez, és megérintette a fejét; úgy gondoltam, most blokkolja a gondolatait.
- Próbáld meg neki elmondani! – utasította Ace-t.
- Van egy… - próbálta folytatni, de ennél többet nem tudott kinyögni. Láttam, hogy beszélni készül, de mintha hirtelen elfelejtette volna, mit akar, és becsukta a száját.
Sebastian odament hozzá, és újra megérintette a fejét. Szóval a gondolatokat vissza is tudja állítani, nem csak eltűntetni mások elől.
- Van a Volturinak egy másik kastélya – mondta Ace, csak hogy ellenőrizze, minden rendben van-e.
- Bella – nézett rám gyanakodva Sebastian -, biztos nincs képességed?
- Nem tudok róla – mondtam halkan, de természetesen mindenki hallotta.
- Próbáljunk ki még valamit! – Odajött hozzám, és megfogta az arcomat két oldalról, lehunyta a szemét és úgy koncentrált. – Valami visszalök, érzem – ráncolta a homlokát. - Á, Eleazar! Jó, hogy jössz – mondta, amikor belépett a terembe egy fekete hajú férfi.
- Sebastian – biccentett, de ez egyáltalán nem tűnt udvariatlannak, ahogy máshol az lenne. Én úgy gondoltam, hogy az uralkodókat tisztelik, és mondjuk meghajolnak előttük – bár lehet, hogy ez csak ebben az egy esetben nem volt így; ezt nagyon is el tudtam képzelni Sebastianról.
- Eleazar, kérlek, mi a lány képessége? – mutatott rám az uralkodó, és én rájöttem, hogy ő az, akire Ace mondta, hogy fel tudja mérni a képességeket.
- Hm… - nézett rám elgondolkozva, homlokát ráncolva. – Nem tudom. Valamiféle pajzsa lehet, de… számomra sem tiszta a kép.
- Ugyanis az a helyzet – folytatta Sebastian, mintha észre sem vette volna, hogy közben beszéltek, pedig még bólintott is -, hogy Ace el tudta neki mondani azt, amit blokkoltam.
- Nem lehet, hogy nem blokkoltál mindent?
- Nem – szólt közbe Ace, aki az új vámpír érkezése óta egy szót sem szólt. – Még, amikor egyedül voltam sem tudtam kimondani a dolgokat.
- Magadban beszélsz? – nevette el magát Sebastian. Ez tényleg uralkodó?
Ace meg sem hallotta, hogy mit mondott, továbbra is Eleazart nézte.
- És ez a pajzs milyen jellegű?
- Csak annyit tudok, hogy engem sem enged be az agyába – rázta a fejét Eleazar.
- Más képességek sem működnek rajtam – mondtam.
- Például mi?
- Gondolatolvasás és – kerestem a megfelelő szót, és észrevettem, hogy Eleazar tekintete felcsillant, amikor kimondtam az első képességet – elbájolás.
- Ez furcsa, de ez csak azt jelenti, hogy az ő gondolatait nem tudja blokkolni, viszont itt az én gondolataimról volt szó – mondta Ace.
- Talán ki tudja terjeszteni – vetette fel Sebastian. - Nekem fel kell hívnom a bátyámat, talán ő tud segíteni. – Sebastian egy szemvillanás alatt eltűnt, és egy mobillal a kezében tért vissza. A bizonyos báty hamar felvette a telefont, és hála vámpírfüleimnek, nem kellett azon agyalnom, vajon mire válaszol éppen.
- Szia, bátyus – köszönt Sebastian vidáman.
- Sebastiano! – kiáltotta a másik fél.
- Van pár érdekes hírem. – Sebastiano idegesnek látszott, amiért így hívták; valószínűleg már ezerszer megkérte az illetőt, hogy ne szólítsa így.
- Mondd, barátom, de kérlek, siess. – A másik személy hangja behízelgő volt, és egy kicsit irritáló, de úgy tűnt Sebastiant ez nem izgatja; már azt is elfelejtette, hogy az előbb milyen néven hívták.
- Van egy lány… - kezdte volna.
- Szóval nem igazak a pletykák – jegyezte meg kuncogva a báty.
- Milyen pletykák? – vonta össze a szemöldökét Sebastian.
- Szóval mi van ezzel a lánnyal? – terelte el a témát.
- Itt van. Úgy értem a kastélyban. – A másik fél épp meg akart szólalni, de Sebastian közbevágott. – És eddig nem volt.
- Sebastiano Volturi! Hogy tehetted ezt?
- Ace hozta be – mentegetőzött.
- Miért? – kérdezte dühösen, de – megmagyarázhatatlan módon – még mindig nyájasan a telefon végén lévő személy, mire Sebastian elkezdte magyarázni a dolgokat, de ekkor már nem figyeltem rá.
Úgy éreztem magam, mintha egy mexikói szappanoperába csöppentem volna: pletykák, vádaskodás, kiabálás, mentegetőzés; talán mindjárt kiderül, hogy a telefonon beszélők nem is testvérek!
- Gondolom, nem sokat értesz az egészből – mondta Ace mosolyogva, mire megráztam a fejemet. – Akivel Sebastian beszél az Aro, akiről már meséltem. Ők tulajdonképpen nem testvérek. – Na, mit mondtam?
- Akkor miért szólítja a bátyjának?
- Mert rokonok, de úgy körülbelül háromezer év van köztük. – A szemöldököm felszaladt, hiszen nem hall ilyet mindennap az ember; pardon, vámpír. – Aro véletlenül talált rá a családjára, és megfigyelte őket. Aztán elrabolta Sebastiant abban reménykedve, hogy neki is hozzá hasonló képessége lesz, és láss csodát, így is történt.
- Mi Aro képessége?
- Egy érintéssel kiolvassa az összes gondolatodat, amit valaha is gondoltál.
- Ez… ijesztő – jegyeztem meg, és próbáltam nem arra gondolni, hogy ha találkozok vele, talán minden gondolatomat ismerni fogja.
- Mondjuk, valószínűleg rajtad ez sem működik. – Magamban felsóhajtottam, és csak remélni tudtam, hogy így van.
Visszafordultam a telefonálóhoz, és meglepetten vettem észre, hogy már nem Sebastian kezében van a készülék, hanem Eleazaréban.
- Milyenek az újak? – kérdezte Aro, mire én kérdőn Ace-re néztem, aki letátogta, hogy majd később elmondja.
- Csak kettőnek van képessége. Az egyik a tárgyakat tudja mozgatni anélkül, hogy hozzájuk érne, a másik viszont érdekesebb. Ő a gondolatait tudja közvetíteni más fejébe, mintha csak belebeszélne. Ráadásul ehhez nem kell hozzáérnie az illetőhöz, se látnia őt, sőt, még a közelében sem kell lennie. Persze, minél messzebb van az a személy, akinek mondani akar valamit, annál nehezebb.
- Érdekes… Azt hiszem, holnap meglátogatlak. Kíváncsi vagyok a pajzsos lányra és erre a másik vámpírra is – mondta, majd köszönés nélkül lerakta.
- Szóval, „pajzsos lány” – kezdte Sebastian, de a megnevezés miatt forgattam a szememet, amin csak nevetett -, egy darabig még itt kell maradnod, és addig kapsz egy szobát. Estelle majd megmutatja melyik a tiéd, de ha nem tetszik, vagy valami problémád van vele, van másik szoba is – mondta büszkén vigyorogva, miközben odahívott egy nagyon magas, nagyon szőke lányt, aki egy világoszöld koktélruhában libbent mellénk.
Estelle tetőtől talpig végigmért engem, majd megvetően horkantott.
- Mondd, hogy nem önszántadból öltöztél így!
- Ne is törődj vele – súgta oda Ace. – Mindenkivel ilyen, aki nem világhírű divattervezők ruháit hordja.
Estelle elindult, normális, emberi tempóban, mi pedig követtük. Először meglepődtem, hogy Ace is velem tart, de örültem neki, mert elég ijesztő volt némely vámpír mellett elmenni. Lifttel mentünk fel négy emeletet, majd egy sötétített üvegű ajtón keresztül beléptünk egy tágas szobába, ami ugyanolyan modern volt, mint a kastély többi része.
Estelle szó nélkül elment, de Ace maradt velem.
- Hogy tetszik? – kérdezte Ace.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ősi vámpírkastély ilyen modern – mondtam ki azt, ami a legelső gondolatom volt, amikor megérkeztünk a kastélyba, miközben ledobtam a táskámat a földre.
- Ez az épület nemrég készült, és hála Sebastiannak, folyamatosan újítják.
- Egyébként még lent mondtad, hogy elmagyarázod, kik azok a bizonyos újak – emlékeztettem.
- Oh, igen. Előtte egy kérdés: mikor változtál át?
- Két hete – mondtam rövid fejszámolás után, ami látszólag igencsak meglepte.
- Azt akarod mondani, hogy még csak tizennégy napja vagy vámpír?
- Igazából tizenöt – javítottam ki idegesen.
- Ahhoz képest nem nagyon akarsz emberi vérért szaladni, ráadásul át akarsz állni állatokra!
- És ez baj?
- Nem, csak… te még újszülött vámpír vagy. Azok az „újak”, akikről Aróék beszéltek még ugyancsak újszülöttek. Ők sokkal erősebbek, mint az öregebb vámpírok, mivel még bennük van az emberi vérük körülbelül egy teljes évig. Régebben voltak vámpírharcok, ahol a vezetők az újszülöttek erősségét használták ki. A Volturi próbálja elkerülni az ehhez hasonló csatákat, ezért utánajárnak, ha sok újszülött jelenik meg.
- Ace – jött be Estelle a szobába -, Sebastian beszélni szeretne veled!
- Rendben, megyek! – mondta, majd bocsánatkérően rám nézett. Intettem, hogy nincs semmi baj, mire ő eltűnt, és egyedül maradtam a hatalmas szobában egy nagy gondom újabb, eddig ismeretlen gubancával.
Melanie hazudott nekem még egy dologról – bár ezen már meg sem kéne lepődnöm. Azt mondta, gyengébb vagyok nála, mert még újszülött vagyok, de épp az ellenkezője. Ez azt jelenti, hogy félt, hogy megtámadom. De miért támadnám meg? Talán, mert rájövök valamire? Egy titkára? Talán arra, hogy miért változtatott át.
Sóhajtottam egyet, és arra gondoltam, hogy körülnézek a szobában, és majd csak később gyötrődöm a miérteken. Épp el akartam indulni, hogy végignézzem a szobát, amikor egy kopogás miatt ledermedtem és halálfélelem fogott el.
